Talált pillanatok.

 Talált pillanatok: A veréb

Máltáról sok minden eszembe juthatna. A tenger végtelen kékje, a mézszínű házak, a szűk utcák között megbúvó árnyékok. Mégis, a tenger, az utcák és a házak emléke mellett mindig felrémlik egy egyszerű kis jelenet is.

Egy veréb egy ablakpárkányon

Semmi rendkívüli nem volt benne. Nem repült fel, nem csivitelte tele a délutánt, nem tett semmi olyat, amiért fényképezőgépért nyúlt volna az ember. Csak ott ült.

A késő délutáni fény pedig olyan árnyalatokra festette a falakat, amilyennek ma is őrzöm őket az emlékeimben: égetett szienna, egy kevés aranyokkerrel és napfénnyel keverve.

Hosszú percekig néztem.

Akkor sem tudtam volna megmagyarázni, miért. Ma sem tudom egészen. Talán azért, mert nem mindig a különleges pillanatok érintenek meg bennünket a legmélyebben, hanem azok, amikor minden csendesen a helyére kerül.

A fény. A színek. A levegő melege. A csend.

És egyszer csak jó ott lenni.

Semmi több.

Azóta sokkal látványosabb helyeket láttam, sokkal emlékezetesebbnek mondott pillanatokat éltem át. Mégis, azok a percek megmaradtak bennem.

Egy veréb egy ablakpárkányon.

És valahányszor festés közben az égetett sziennához nyúlok, egy rövid pillanatra újra Máltán vagyok.