Házaspár portréja

Vászon és valóság – Hogyan látjuk magunkat?

Ezt a páros portrét még 2011-ben festettem. Bár az évek múlásával a készítésének pontos részletei és a fogadtatása már elhalványultak bennem, valahányszor ránézek erre az alkotásra, mindig eszembe jut a portréfestészet egyik legnagyobb,  kihívása.

Amikor fotó alapján dolgozom, az ecsetvonásokkal óhatatlanul kiemelem az arc karakterét, a fény-árnyék játékokat, a nevetőráncokat és az évek során megszerzett élettapasztalatot. Ennél a képnél is a meleg, aranyló tónusokkal szerettem volna egyfajta otthonos, érett bölcsességet és nyugalmat sugározni.

A portré műfaja azért is különleges, mert nemcsak az arcvonásokról, hanem az önképünkről is szól. Mindannyian hordozunk magunkban egy képet saját magunkról, ami gyakran sokkal fiatalosabb és élénkebb, mint amit a naptár vagy a tükör mutat. Festőként igazi művészi játék megtalálni az egyensúlyt a valóság és eközött a belső, megélt kor között

Ez a régi festményem számomra ma már egy szép emlékeztető: a jó portré nemcsak az arcvonások pontos másolása, hanem egy folyamatos párbeszéd a külső valóság és a belső önkép között.