Lassú esték íze

 

Nem minden emlékezetes vacsorához kell ünnep.

Néha elég egy szelet kenyér, egy főtt tojás, néhány szelet avokádó és egy kis lilahagyma. Olyan alapanyagok, amelyek önmagukban hétköznapiak, együtt mégis valami különös harmóniát teremtenek.

Szeretem az ilyen estéket.

Amikor nincs rohanás, nincs bonyolult recept, nincs többórás készülődés. Csak egy szépen megterített tányér, egy pohár bor és néhány perc, amikor az ember valóban jelen van.

Talán festőként különösen érzékeny vagyok erre. Mielőtt megkóstolnám, először mindig a színeket veszem észre. Az avokádó lágy zöldjét, a tojás meleg sárgáját, a lilahagyma élénk vonalait. Ahogy egymás mellé kerülnek, szinte olyanok, mint egy gondosan megkomponált csendélet.

A gyertya fénye közben aranyos árnyalatokkal tölti meg az asztalt, a háttér elmosódik, és a legegyszerűbb vacsora is kap egy kis ünnepi ragyogást.

Sokszor úgy gondoljuk, hogy a szépség valami rendkívüli dolog. Pedig gyakran ott lapul a hétköznapokban. Egy régi tányér mintájában. Egy pohár bor mély színében. Egy gondosan elkészített szendvicsben.