Mimóza és fahéjas csiga
Mimóza és fahéjas csiga, a múló pillanatok törékeny szépségében Elgondolkodtató az a szépség, amelyikről eleve tudni lehet, hogy nem marad sokáig. A mimóza ilyen. Elég bevinni a hidegből a meleg szobába, szinte már abban a pillanatban elindul benne valami halk búcsúzás. Még ragyog a sárga bolyhos puhaságával, még betölti a teret a könnyű, tavaszias jelenlétével, de már ott van benne a múlandóság is – finoman, szinte észrevétlenül. Egy csokor virág, egy fahéjas csiga, egy világos terítő a délelőtti fényben – semmi különös, és mégis mindegyik magában hordoz valamit abból, milyen gyorsan tűnnek el a legszelídebb örömök. A pèksütemèny pillanatok alatt elfogy, a virág néhány nap alatt veszít a fényéből, a délelőtt pedig, mire igazán megérkezne, már lassan át is fordul valami másba. És talán éppen ettől lesznek ilyen kedvesek ezek a pillanatok. Pont azèrt, mert nem tartanak sokáig. Mert nem lehet őket eltenni későbbre, nem lehet félrerakni egy alkalmasabb napra. Csak ott vannak eg...
Megjegyzések