Egy falat Szicília

 

Emlékszem, egy szűk szicíliai utcában vettük az első cannolit. A délutáni napfény mézszínűre festette a házfalakat, a levegőben kávé és citrusok illata keveredett.

A pult mögött álló hölgy mosolyogva nyújtotta át a ropogós tésztahengert, amelyet az utolsó pillanatban töltött meg selymes ricottakrémmel. Az első harapásnál a tészta finoman reccsent, a krém pedig könnyed és lágy volt, mintha egy falatnyi felhőbe haraptam volna.

Azóta, ha cannolit látok, nem egyszerű sütemény jut eszembe róla. Hanem Szicília. A napsütés, a lassú délutánok, a kopott kövek között megbújó apró cukrászdák és az a különleges életérzés, amelyet csak néhány íz képes ilyen tisztán megőrizni az emlékezetben.

Hazaérve persze nem hagyott nyugodni a gondolat. Vajon sikerülne-e újra megidézni azt az ízt a saját konyhámban? Egy délután végül kerestem egy receptet, beszereztem a hozzávalókat, és nekiláttam.

Nem lett tökéletes. Talán egy kicsit vastagabb lett a tészta, talán a ricottakrém sem volt pontosan olyan, mint ott, Szicíliában. Mégis, amikor elkészült, és leültem egy csésze kávé mellé, ugyanaz az érzés tért vissza.

Rájöttem, hogy néha nem is az eredeti ízt keressük. Hanem az emléket, amit magával hoz. A cannoli pedig számomra azóta nemcsak egy sütemény, hanem egy falat édes Szicília.

További ételfotókért kövesd instagram oldalamat: Bogart_gastro