A hét színe: Kadmiumvörös

Kadmiumvörös: A szín, amely ma inspirál a konyhában, és a festőműteremben is.

Ma egy kadmium narancssárga alaptónusú festménynek álltam neki. Az a fajta intenzív, izzó narancs, amely egyszerre hordozza a napfény melegét, a nyári gyümölcsök édességét és a mediterrán falak napszítta ragyogását. Ahogy építettem a rétegeket, figyeltem, hogyan rezonálnak egymással a meleg vörösek, a terrakotta árnyalatok és a fényben szinte aranyként felvillanó ecsetvonások.

Aztán egyszer csak megéheztem.

Mint oly sokszor alkotás közben, most sem akartam hosszú időre elszakadni a munkától. Kinyitottam a hűtőt, és szinte ösztönösen egy vöröspesztós üveg után nyúltam. Egy gyors tészta, néhány paradicsom, egy kevés sajt és fenyőmag – semmi különös, csak egy egyszerű ebéd.

Amikor azonban elkészült, és letettem magam elé a tányért, megálltam egy pillanatra.

Ugyanaz a szín nézett vissza rám, mint amelyet percekkel korábban a vásznon kerestem. A pesztó selymes kadmium narancsa, a paradicsom vöröses villanásai, a mozarella fehér fényfoltjai, és a fenyőmagok apró, világos ritmusai pontosan ugyanazt a vizuális harmóniát teremtették meg, amelyen a műteremben dolgoztam.

Mindkét helyen színekkel dolgozom. Egyik esetben pigmentekkel, a másikban étellel. Mindkét folyamat az arányokról, az egyensúlyról és a kontrasztokról szól. Ahogyan egy festményen egyetlen világos folt képes életet vinni a kompozícióba, úgy egy tányér tésztán a friss sajt, a kaukkfű, vagy néhány szem paradicsom adja meg a végső karaktert.

És miközben visszatértem a festményhez, már nemcsak a kadmium narancsot láttam a vásznon, hanem az ebédem ízét is éreztem benne.

További gasztronómiai pillanatok: Bogart_gastro/

Városkép festményeimért pedig ide kattints : Városképek