Portré vörös kendővel

Talán ezért szeretek portrét festeni újra és újra — mert minden arc egy külön világ, és minden ecsetvonás egy próbálkozás arra, hogy ebből a világból valamit megőrizzek.

A portréfestés számomra nem pusztán ábrázolás.
Inkább találkozás.
Színekkel, karakterekkel, pillanatnyi érzésekkel.

És néha elég egy oldalra forduló arc, hogy egy egész történet megszülessen a vásznon.  Talán azért, mert egy portré sosem csak az arcról szól.

Hanem arról is, amit nem mond ki.
A csendről a tekintet mögött.
Az emlékekről, amelyeket csak sejteni lehet.

Festés közben mindig keresem azt a pillanatot, amikor a kép egyszer csak életre kel.
Amikor a színek már nem egyszerű festékfoltok, hanem hangulattá válnak.
Amikor egy karakter lassan kilép a vászon síkjából, és saját jelenléte lesz.

Ez az érzés az, ami újra és újra visszahív a portrékhoz.
Mert minden arcban ott rejtőzik egy történet — csak meg kell találni hozzá a megfelelő színeket.