Talált pillanatok: A levél

 Egy kovácsoltvas kapu mintái közé szorult, száraz platánlevél.

Valószínűleg észre sem venném, ha nem épp a készülő festékteszten járna az agyam. De a délutáni napfényben ez a levél pont úgy világított a fekete vason, mint a tiszta pigmentek a palettán.

Megálltam mellette.

A levél már elengedte a fát, elindult a föld felé, ahová minden őszi levél tart. De a szél helyett ez a merev, cirádás szerkezet kapta el. Nem engedi leesni, de megtartani sem tudja örökké. Ott lebeg a kettő között.

Néztem egy darabig.

Nem történt semmi rendkívüli. Nem oldódtak meg a világ nagy kérdései. Csak álltam egy kerítés előtt, és néztem a formák merevségét, a száraz textúrát, meg a fény utolsó, meleg simítását.

Most, ahogy kinyomom az utolsó adag festéket a Pannoncolor aranyokkeréből a teszthez, a máltai veréb mellett ez a levél is eszembe jut.